Barion Pixel
Blog

Keresés az oldalon

Nagyot fordult a világ az internet térnyerésével. Munkaeszközünk, és személyes kommunikációs terünk is egyben. Közösségi oldalakon tartunk kapcsolatot, chatelünk, információt keresünk a Google segítségével. Ha programokra vágyunk, rendezvények ezrei tárulnak elénk egy pillanat alatt. Amikor utazni szeretnénk, egy kattintással kitárul a nagyvilág. Szállást foglalunk, repülőjegyet veszünk, autót bérlünk. Szinte mindent a kibertér hatalmas adathalmazából halászunk ki. Ennek megfelelően alakultak át azok a követelmények is, amik meghatározzák a kereslet-kínálat újkori értelmezését a vállalkozások, cégek, intézmények számára is.
   
Sokszor hallani, hogy aki nincs fenn a neten, az tulajdonképpen nem is létezik a többiek számára. Ez persze így nem igaz, az azonban kétségtelen tény, hogy akár önálló weboldal, akár közösségi oldal, akár blog a választott felület, amennyiben meg akarjuk mutatni magunkat, a vállalkozásunkat, a termékeinket, vagy a szolgáltatásainkat, akkor létre kell hoznunk egy internetes felületet ehhez. Ma már az sem mindegy, milyen felületet választunk céljaink megvalósításához. Ugyanis olyan megszámlálhatatlan oldal létezik az elektronikus térben, amelyben ténylegesen „elveszhet” az általunk létrehozott adattár. Ez pedig azt jelenti, hogy az általunk megmutatni kíván bármely dolog, információ, termék, szolgáltatás sokkal kisebb eséllyel, vagy csak nagyon korlátozott körben válhat ismertté.
 
A weboldal egy interneten megjelenő kirakat, ahol az üzletünk választékát mutatjuk meg.
Képforrás: Pixabay
 
A weboldal egy interneten megjelenő kirakat, ahol az „üzletünk" választékát mutatjuk meg.
 
Úgy tűnik tehát, hogy a minőségi tartalomhoz, jól megépített honlap is kell, amennyiben szeretnénk kitűnni a rengetegből. Szakember pedig szinte nélkülözhetetlen, ha olyan oldalra vágyunk, amire a Google könnyedén rátalál.
 
A minőségi tartalomhoz jól megépített weboldal kell.
Képforrás: Pixabay
 
A siker érdekében, a Googlenak az adott témában lehetőleg a megjelenő első oldalra kell sorolja a weboldalunkat, blogunkat a keresőben.
 
Az az igazság, hogy önerőből, szakmai titkok ismerete nélkül, kevesen bírnak olyan tudással, ami feltétele az eredményeket generáló, megbízásokat hozó, nagy nézettséget elérni képes honlap építésnek.
 
Néhány született zseni kivételével! A többiek azonban jobb, ha szakember segítségét veszik igénybe. Példák sora mutatja, hogy egy jól megtervezett oldal, bizony lehet a siker záloga. Annál is inkább, mert a minőségi tartalmat, a jól megtervezett dizájnnal tudjuk vonzóvá tenni. Emellett fontos az is, hogy az oldalunk a vonzóság mellett, felhasználóbarát is legyen. Az internetezéssel kapcsolatos szokások is jócskán megváltoztak.
 
Az oldalaknak igazodniuk kell a tartalom láthatósága tekintetében a mobil felhasználók igényeihez is.
Képforrás: Pixabay
 
Az oldalaknak igazodniuk kell a tartalom láthatósága tekintetében a telefonos felhasználók igényeihez is.
 
Téglás Gergely és Péter Beatrix, a Tegtrix webfejlesztő csapat tagjai beavatnak bennünket, mi mindenre kell odafigyelnünk, ha ki akarunk tűnni az internet mérhetetlen óceánjából. Számos oldal szerkesztésének tapasztalatait osztják meg.

- Min múlik leginkább egy honlap sikere?
- Az internetes felület készítéséhez kis túlzással szinte már mindenki ért. Ezért számtalan olyan sablon érhető el, amelyért fizetni sem kell. Bárki létrehozhat önállóan, szakember segítsége nélkül is webes felületet. Olyan oldalak is jócskán találhatók, amelyek lépésről lépésre nyújtanak segítséget. Azonban vannak szempontok, amikhez érdemes mégis szakembert segítségül hívni. Több szakmás lett a sikereket megalapozni kívánó oldal készítés. Az informatikai követelmények mellett, számos ismeret szükséges a megfelelő kommunikációs felület kialakításához, a külső megjelenést, a dizájnt is beleértve. Ehhez pedig a weblap készítését vállaló cégek maguk is alkalmaznak grafikusokat. Emellett olyan sebességgel fejlődik a technika és a felhasználói elvárások, ami a web készítőktől is folyamatos fejlődést, technikai és tudás bővítést kíván meg. A készítéshez tartozó számos elem elérhetősége költséget jelent. Nem minden érhető el ingyenesen. Emiatt is érdemes jogtiszta szoftvereket és média anyagokat használni, amivel a webkészítő cégek minden esetben rendelkeznek.
 
Tegtrix webfejlesztő csapat
Képforrás: Tegtrix
 
- Mivel lehet elérni, hogy a célközönség minél előbb és minél nagyobb számban találjon rá az oldalunkra?
- A kereső optimalizálás hatékony eszköz erre. A kifejezést nyilván sokan ismerik. Némiképp mumusnak is számít, hiszen ez azt jelenti, hogy az oldal specifikus kifejezések megjelenési száma el kell érjen egy küszöb határt, ami alapján a keresőmotorok előre tudják sorolni az adott oldalt.
 
A dizájn, a tartalom és az oldal optimalizálás az a hármas, ami a weboldal sikerének kulcsa lehet.
 
- A honlapépítés költségességét szakemberek többnyire a keresőoptimalizálással indokolják. Mennyire valós ez a magyarázat? Annál is inkább fontos ez a kérdés, hiszen egy blog, vagy egy WordPress sablon alapú weboldal létrehozása elvileg ma már nem igényel különösebb szakértelmet. Így akár mi magunk is létre tudunk hozni oldalakat.
- Ha megvan a honlap sablonunk, akár neki is állhatunk a munkának. Vannak népszerű tartalomkezelő oldalak, ahonnan sablonokat választhatunk. Ilyen a WordPress, a Joomla, Drupal. A kereső optimalizálást azonban ebben az esetben nekünk kell elvégeznünk. Azonban jó, ha van jártasságunk a feladatban, hiszen körülbelül 20-25 lépésből álló folyamatról beszélünk, amelynek vannak olyan lépései, amik informatikai szaktudást is igényelnek. Ráadásul folyamatosan fejlesztik ezt a szakterületet is, ezért a naprakész tudásra igazán szükség van. Megtehetjük azt is, hogy amikor a dizájn és a tartalom elkészült önerőből, akkor az optimalizálás fázisában kérjük szakember segítségét. A honlapnak a kereső motorok számára megtalálhatóvá tétele, így készülhet közös erővel. Ez a funkció az, ami kulcsfontosságú az eredményhez. Tudjuk, hogy aki maga kezdi építeni a saját honlapját, az magányszemélyként, vagy induló vállalkozásként általában még nem tud megfinanszírozni egy teljes honlap építést. Azonban az optimalizálás költségei egy már nagymértékben kész honlap esetén lényegesen alacsonyabb költséget jelentenek. Így ezt nem érdemes elspórolni.
 
Hiába van egy csili-vili honlapunk, ha nem jutunk el vele a célközönségig.
 
Ezért mi olyan modul rendszerű csomagokat állítottunk össze, ami lehetőséget ad egy-egy fázisba történő belépésre. Ez lehet akár az optimalizálás, akár egy teljes oldal kezelése, karbantartása, az építéstől a napi üzemeltetésig. Mindenki maga választhatja ki, mennyi segítséget kíván igénybe venni.
 
Olyan esetekben is rendelkezésre állunk, amikor tárhelyszolgáltató váltásra van szükség. Ennek teljes ügyintézését is magunkra vállaljuk.
 
A karbantartás mellett nagyon fontos egy oldal esetében, hogy rendszeresen mentésre kerüljenek az adatok, hogy ha bármi okból sérül az oldal adatállománya, akkor helyre tudjuk állítani az eredeti állapotot. Ezt a munkát is ránk lehet bízni!
 
Tegtrix webes szolgáltatási csomagok
Képforrás: Tegtrix
 
Egy oldal beindításánál koránt sem elég, hogy rátaláljanak mondjuk a Google keresővel. Az is meghatározó, hogy a tartalom mennyire vonzó, milyen hosszan marad az olvasó az oldalon, mekkora a visszafordulási arány.
 
- Van lehetőség arra, hogy megtanulja valaki a honlapkészítés fortélyait akkor is, ha nem informatikus?
- Igen. Mi figyelünk arra, hogy a választható modulok tartalmazzanak olyan elemeket, amik segítik a felhasználót az eredményes működtetésben. Ezért találtuk ki a „Csináld magad” csomagunkat, amely keretében e-learning formában tartunk képzéseket is. Persze ezt sem egy nap alatt lehet elsajátítani.
Ma már vannak olyan technikai lehetőségek, amikkel megmutatható nemcsak az oldal teljességére vonatkoztatva, hanem külön-külön egyes menüpontokra, elemekre bontva is, hogy mely részek a legkeresettebbek. Hol tartózkodnak a leghosszabban, mire kattintanak a legtöbben az oldal látogatói. Egyébként olyan tempóban fejlődik ez a szakterület, hogy mi magunk is folyamatosan képezzük magunkat, alkalmazzuk a legújabb trendeket. Mindez azt is előre vetíti, hogy senki nem dőlhet hátra egy honlap létrehozása után. A technikai változások, a fejlesztések követése létfontosságú lehet nemcsak a látogatottság elérésében, hanem az oldal folyamatos működtetésében is.
 
Lépést kell tartani! Ehhez pedig úgy véljük, már nem elegendő a laikus tudás és a sablonok, templatek segítsége.
 
Tegtrix Csináld magad! csomag
Képforrás: Tegtrix
 
- Az említetteken túl úgy vélem további kulcs a sikerhez, az oldal felhasználóbaráttá tétele. Bőven vannak oldalak, amiknek a menüszerkezete nagyon bonyolult. Nehéz rajta eligazodni, illetve túl sok kattintással lehet csak a tartalom bizonyos elemeihez eljutni. Hogy lehet ebben a kérdésben boldogulni laikusként?
- A menü szerkezete, az oldaltérkép valóban meghatározó. Bár ez önmagában nem tűnik túl bonyolultnak.
 
Érdemes tudni, hogy a kereső algoritmusok is figyelik az oldal szerkezetét.
 
A menüpontok elnevezése is segít az optimalizálásban. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az oldalakon, és a menüben milyen szavakat, kifejezéseket használunk, megfelelően kulcs szavazunk-e?
 
Amennyiben jól átlátható a szerkezet, valamint átlinkelésekkel más oldalakra is mutat, a duplikációkat pedig elkerüljük, akkor jobb besorolást érünk el.
 
Mindez azt is igényli, hogy egy honlapépítésre ne csak informatikai, technikai szemmel tekintsünk.
 
A szövegtartalom minősége, a kulcsszavak megfelelő jelenléte, az oldalra mutató linkek száma, a képek elhelyezése, a dizájn és a tartalom egymást kiegészítő jelenléte, együttesen hoz eredményt.
 
Ezért is szoktuk javasolni, hogy legalább a honlap készítés egy szakaszában vonjanak be avatott szakembert. Hiszen egy oldal elkészítése nagyon sok munka óra és türelem is kell hozzá. Egyáltalán nem mindegy, hogy a befektetett erőforrások miképpen térülnek meg. A weboldalunkon egyébként van egy blog, ahol folyamatosan közreadjuk az újdonságokat, bemutatunk technikai lépéseket, amelyekkel segíteni kívánjuk az érdeklődők tudásgyarapítását.
 
Tegtrix blog
Képforrás: Tegtrix
 
- Gyakran szembesülünk avval, hogy nem elég egy jó ötlet. Az elképzelés megvalósításához, a tartalom létrehozásához kell a kreatív szövegírás, a szerkesztőképesség. Ez egy jól megépített honlap esetében tartalomkészítési szakértelmet is kíván. Ebben a tekintetben is kérhet segítséget a megrendelő?
- Igen. Ehhez is hozzá tudunk járulni a honlapépítés folyamán. Teljes együttműködésben dolgozunk. Lépésről-lépésre haladva épül meg az oldal, amiben folyamatosan konzultálunk, együtt haladunk. Ez azt jelenti, hogy a honlap betöltendő funkciójának megfelelő technikai alapokat hozunk létre. Melyek tartalmi feltöltésében, szövegszerkesztésében is tudunk segíteni igény esetén. Amihez szorosan hozzátartozik a szöveg optimalizálása is. Emellett arra is figyelünk, hogy a weboldalon belül, a menüpontok oldalai is kommunikáljanak egymással a keresztlinkelések mellett.
 
Egy olyan egységes szerkezetű, a keresőmotorok számára is jól észlelhető netes felület létrehozásában tudunk segítő kezet nyújtani, ami szolgálja a kitűzött célt.
 
Ehhez a közös munkához többféle tervet készítünk el, amiből a megrendelő dönti el, neki melyik a szimpatikus.
 
Tegtrix Kulcsrakész csomag
Képforrás: Tegtrix
 
- Ma már nemcsak információt közlő oldalak vannak. Egyre elterjedtebb a vállalkozói szférában a webshopon történő értékesítés, ahol nemcsak termékmegrendelés történik, hanem az ellenérték átutalása is az oldalon keresztül történik, előre utalással. Ilyen oldalak elkészítésekor mellőzhető a szakember bevonása?
- Nem kizárt, hogy valaki maga is létre tud hozni egy ilyen bonyolultabb oldalt is. Azonban úgy látjuk, keveseknek van meg ehhez a természetes affinitása, tehetsége. Mi magunk is sokáig dolgoztunk azon, milyen modulokat, milyen csomagokat állítsunk össze a megrendelők számára. Éppen azért, mert egyre többen igyekeznek önállóan megoldani a weblapkészítés feladatát. Ugyanakkor mivel ismerjük a szakmai és technikai követelményeket, azt is tudjuk, hogy egy bizonyos összetettségű honlap esetén, már nem érdemes, és nem javasolt kihagyni a szakmai segítséget. Ezért különböző szintű megoldásokat kínálunk, a legegyszerűbbtől, a legteljesebb variációig. A webáruház és a komplex oldalak esetén több szakember bevonására is szükség van. Azt is meg kell említeni, hogy webshop készítő alkalmazásokat is lehet találni a neten. Olyan megoldás is létezik, hogy egy webshopot működtető oldalra fizet elő valaki. Ez azt jelenti, hogy abban is tanácsot tudunk adni, hogy aki maga szeretné bármely web felületét elkészíteni, akkor hol talál ehhez megfelelő megoldást.
 
- A weboldalaknál mindig felmerül a biztonság kérdése is. Ennek biztosításához szükség van szakember közreműködésére?
- Az oldalak biztonsága valóban központi kérdés. Akiknek mi segítjük a web felületének létrejöttét, azok garantáltan jogtiszta és a legfrissebb verziót kapják. Az SSL biztonsági réteg is elengedhetetlen, ezért a csomagjainkban ez is szerepel.
 
A komplex oldalakhoz, a webáruházakhoz mindig érdemes a legmagasabb fokozatú biztonságot választani.
 
A biztonsághoz tartozik a rendszeres adatmentés is, amiről szintén gondoskodunk. Ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy bármely hiba esetén gyorsan helyre lehessen állítani az oldalt. Egyébként a biztonság és a mentés tekintetében olyan oldalakat is vállalunk, amelyet nem mi építettünk. Emellett oldalak frissítését is vállaljuk, amibe szintén beletartozhat a biztonsági paraméterek újra hangolása is. Ilyenkor természetesen azt is meg kell vizsgálni, hogy az új verzióhoz, minden paraméter technikai értelemben is kompatibilis legyen. Különösen igaz ez akkor, ha tárhely szolgáltató váltás és az oldal megújítása egyszerre történik.
 
Tegtrix Támogatói csomag
Képforrás: Tegtrix
 
- A mai oldalak technikai bravúrokat is szívesen alkalmaznak. Video headline, videó grafika, Prezi beillesztés ma már koránt sem ritka. Ezeknek az alkalmazása mennyiben segítheti az oldal népszerűségét. A kereső motorok megkönnyítik a találatokat ebben az esetben?
- Mindenképpen előnyös a jelen elvárásoknak megfelelő dizájn kialakítása, amihez hozzátartozhat videó anyagok beillesztése is. Minél egyedibb egy oldal, annál nagyobb figyelmet kaphat. Természetesen az egységesség, az oldal harmonikus megjelenése itt is fontos szempont.
 
Vonzóbb egy oldal, ha nem csak terjedelmes szöveg mennyiséggel találkozik az olvasó.
 
Effektek, videók, grafikák, bannerek, emblémák készítése ugyanúgy hozzátartozik a munkánkhoz. Rendelhető videó animáció is, ami még színvonalasabbá teheti az oldalt. Úgy tűnik, ezek jobban lekötik a web felület látogatóinak figyelmét, így hosszabb ideig tartózkodnak az oldalon.
 
   

Ha van saját elképzelése a megrendelőnek, akkor annak a kivitelezésében segítünk. Amennyiben nincs konkrét elképzelés a dizájn tekintetében, akkor mi készítünk terveket, amelyek közül az ügyféllel közösen alakítjuk ki az oldal szempontjából legmegfelelőbb megjelenést. Ez kiterjed a képek kiválasztásától, a háttérszín kiválasztáson, a betűtípuson keresztül, a teljes megjelenésre.
 
- Előfordul, hogy egy oldal vírusos lesz. Ha nagy mennyiségű adat van az oldalon, akkor ennek megtalálása korántsem mindig egyszerű. Ezzel a problémával is fordulhatunk szakemberhez?
- Mivel ez manapság nem ritka jelenség, mindenképpen javasolt szakértő segítséghez fordulni. A kódba is beépülhet olyan rész, amit vírusként érzékelhet a program. Emellett a keresőprogramok is érzékelhetik vírusosként az oldalt, ami azt jelenti, hogy blokkolják azt. Az üzemeltető rendszergazdával, a szolgáltatóval kell minél gyorsabban kapcsolatba lépni. Megkeresni a vírust, vagy a vírusként érzékelt kód elemet, és korrigálni a hibát.
 
A támogatói csomagunkban garanciát vállalunk a víruskeresés, és hatástalanítása terén is.
 
Ilyenkor mindig meg kell vizsgálni a biztonsági beállításokat is, és ha kell, akkor erősebb biztonsági beállításokra érdemes váltani.
 
Tegtrix Rólunk
Képforrás: Tegtrix
 
- Egyre többen választják a social média nyújtotta jelenlétet. Nemcsak magánemberként, hanem cégként is itt létrehozva oldalakat, amelyek tulajdonképpen semmilyen költséggel nem járnak. Létrehozásuk is nagyon egyszerű. Mennyire hatékony ez a megoldás?
- Ezek a felületek nem kapcsolódnak sehova, fogalmazhatunk úgy, hogy önmagukban „lebegnek”. Akkor válnak hatékonyabbá, ha kapcsolódnak hozzájuk weboldalak is, tehát egymásra mutató felületek jönnek létre. Ezért sokkal inkább érdemes a social média felületeit arra használni, hogy felhívjuk a figyelmet a honlapunk tartalmára és szolgáltatásaira.
 
Tegtrix Social Media
Képforrás: Pixabay
 
Posztokban érdemes megosztani a weboldalról képeket, egy-egy menüpont tartalmát. Rövid posztokban utaljunk a tevékenységünkre.
 
Minden esetben irányítsuk át a honlapra a social média oldalunk kedvelőit, látogatóit.
 
A social media felületeken hirdetésekre is lehetőség nyílik, ami természetesen már költségekkel jár. Azonban a két felület megfelelő egymásra hangolása hozhat kedvező eredményt. Amíg a social média oldal kizárólagossága korántsem garancia önmagában a sikerre.
 
A felhasználói szokások kiterjednek az oldalkedvelés könnyű megvalósítására, azonban egy lájk, vagy akár egy megosztás még nem garancia arra, hogy tényleges aktivitás, megrendelés generálódik.
 
A social média megjelenés tehát az ismertség, a kötetlenebb kommunikáció, a figyelemfelkeltés eszköze amellett, hogy alacsonyabb összeggel is létre tudunk hozni rajta hirdetést. Ezért támogató rendszerként megállja a helyét.
 
- Egy honlap bevezetése, megismertetése, sikeressé tétele elvileg már túlmutat a honlapépítés szakaszán. Ebben lehet valamilyen támogatást remélni?
- Ez része annak a csomagnak, ami tartalmazza a keresőoptimalizálást. Mi is keresünk olyan oldalakat, amelyekkel például a keresztlinkelést meg lehet valósítani. Evvel is elősegítve a keresőmotorok oldalra találási esélyét. Az is segít, ha más oldalakkal közös projektek, kedvezmények jelennek meg, amelyek szintén vonzzák az érdeklődőket.
 
- Körülbelül mennyi időt vesz igénybe egy oldal létrehozása addig a pillanatig, amíg publikálhatóvá válik?
- Ez függ az oldal komplexitásától, a menüpontok szerkezetétől, a feltelepített funkcióktól. Attól is, hogy milyen grafikai alkalmazásokat kell elkészíteni, mennyi idő alatt tudjuk összehangolni a megrendelő igényeit, a technikai lehetőségekkel.
 
Tegtrix egyedi weboldal készítés
Képforrás: Pixabay
 
Van egy úgynevezett „kulcsra kész” oldal csomagunk, ami egy egyszerűbb oldalnál néhány hetet vesz csupán igénybe. A „csináld magad” csomagban is hasonló a helyzet. Mi felinstalláljuk az oldalt, amire az ügyfél el tudja kezdeni a saját weboldalának megszerkesztését. Itt is jelen vagyunk a háttérben támogatóként, hogy rendelkezésre álljunk, ha segítségre van szükség. Egy komplex oldal, vagy webáruház létrehozása viszont több hetes munkát jelent. Minimum egy hónap szükséges az indításhoz. Illetve ennél hosszabb idő is szükséges lehet, amennyiben egyedi kéréseknek kell eleget tenni a dizájn tervezéstől a termékek megjelenítéséig. Felhasználókezelő oldal, profilok beállítása is idő igényes. Ezenkívül az is befolyásolja az oldal létrehozásának az idejét, hogy a dizájn és a technikai megoldások mellett, tartalomgyártásra is kapunk-e felkérést? Ebben az esetben szakértőnk bevonásával, az oldalon megjelenő szövegek elkészítésében is részt tudunk venni, tanácsot tudunk adni.

Bármelyik verziót választja a megrendelő, minden esetben igyekszünk a legrövidebb határidővel dolgozni.

Csaba Beatrix